65. Szalma László -Kis MÚK

A Kádár-sírgyalázást éltető keresztyén, aki mókából megkergette még az ÁVH-t is…


A képen látható szegedi Szalma László a Toroczkai-féle bűnbandák egyik önkéntese és mint fórumozásaiból kitűnik, a budapesti nemzeti utcai randalírozások aktív kődobálója.
Szalma László ellen jelenleg több büntetőeljárás van folyamatban a 2006-os és 2007-es szélsőjobboldali bűncselekmények okán. Egy esetben számítógépe is lefoglalásra került a hatóságok által, mivel azon keresztül több alkotmányos rend ellen szervezkedő szöveget tett közzé a világhálón. Szalma egyébként programozó, így vélhetően aktívan bűnrészes néhány szélsőjobboldali honlap uszításaiban is.
Szalma László, 2006. októberében az egyik kődobálós utcai huligántevékenysége során is elfogásra került. Elvezetésekor készült képe itt:
Szalma László csőcselék az iwiw közösségi portál fórumain (melyek lassan a szélsőjobb elsőszámú ingyenes propaganda tárhelyei lesznek- a szerk.) a mai napig végez uszító, közösség elleni izgatást bőven, ám de természetesen büntetlenül megvalósító tevékenységet.
Íme néhány jellemző mondat a jogállamiságot egyébként gyakran szájára vevő Szalma-testvértől a teljesség igénye nélkül (iwiw-es adatlapja itt:
http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=9481704 ):

Eredetben
„Jah, az tetszett mikor május elsején ellopták kádárt, kurvajó volt... Most mér vagy ilyen negatív, és miért nem örülsz neki te is? Nem volt az a kádár annyira jó ember, mégha zsidó is volt.”

Eredetben
„A forradalom reakció az olyan rákos burjánzásra, amit ma a zsidók megengednek maguknak a mi országunkban”
„Helyes, mi felmentünk Pestre, jó móka volt, hülye ávhsok megint futottak. Csináltunk egykét jó videót a klónok meneteléséről, majd fel lesz rakva.”

Szalma László vallási kérdésekben is tájékozott. Figyeljék csak:
„Jézus nem volt zsidó. A zsidó vallás egy sátánista szekta, aki a mai napig gúnyolja Jézust, a megváltót. Jézus származásilag (fajilag) nem volt zsidó, és vallásilag különösen nem volt zsidó, ha a szó mai jelentését vesszük.”

A menthetetlenül agymosott, kisebbségi komplexusban szenvedő, nyeszlett vakegér ismerősei között a „Kucug.infó-n” kívül természetesen megtalálható a „Becsület napja” nevezetű nemzetiszocialista nyilas-regisztráció is, mely erősen rácáfol az amúgy is rendszeresen „zsidó-rendőrség” elleni harcról fröcsögő neonáci divatos szélsőjobboldal-tagadására. (Mert gyáva nyíltan felvállalni hungarista nézeteit. –a szerk.)
Szalma –testvér vélhetően a továbbiakban is megtalálható lesz minden jogellenes szélsőjobboldali bűncselekmény helyszínén. Szalmáról egyébként össztársadalmi érdekből várjuk a további adatokat, információkat!