63. Pozsonyi Ádám -csúfolódó



Az önmagát közírónak tartó, 39 éves Pozsonyi Ádám, a Demokrata nevű szennylap egyik mocskolódásban eminens firkásza. Bár a Kurucinfo főszerkesztő Molnár Balázs is ennél a lapnál kezdte bűnözői pályafutását, nem a Demokratába irkáló csőcselékpárti uszítók gárdájába való tartozása okán tartjuk időszerűnek bemutatni a nyíltan fröcsögő és uszító Pozsonyi testvért.
Az önmagát radikális konzervatívnak tartó férfi legutóbb egy, a Youtube-ra felhelyezett rágalmazó, személyiségi jogokat sértő videofelvételével vívta ki a gyűlöletre éhes butapolgárok elismerését.
A felvételen (megtekinthető ide kattintva) egy magánszemélyt kísérel meg egyszerre gügyögő és fröcsögő hangján bemocskolni, lejáratni, neve, fényképe bemutatásával. A filmet végignézve az ember nem tudja, sírjon-e, vagy nevessen látva a gyűlölettől eltorzult hangú szélsőjobboldali uszító kevésbé világraszóló szereplését. A mocskolódó videofelvételen az éppen kipellengérezett egyébként Indexes honfitársunk bűne pedig mindössze annyi volt, hogy –mind azt a szélsőjobboldali csőcseléktől megszokhattuk- cikkeiben, blogjában nekik, azaz a csőcseléknek nem tetsző írásokat tett közzé. (Ilyenkor hol marad a csőcselék által oly sokat hangoztatott szólásszabadság? Ja! Azzal csak akkor jönnek elő, ha uszító, nyilas, antiszemita megnyilvánulások miatt próbál ellenük szót emelni valaki… -a szerk.)
Mint megtudtuk, Pozsonyi testvér minden, a csőcselék bűnözőkre jellemző ismérvekkel rendelkezik: antiszemita, homofób, szélsőjobboldali, erőszakos, gyűlölködő, nyilas szimpatizáns és -bár az előzőeknek ellentmond- őskeresztyén…
Iwiw-es ismerősei között természetesen ott virít a „Kuruc.info” és a „Kitörés napja” nevű, nyilasokat tömörítő klub-regisztráció is, amely sokat elárul nézeteiről is.
Ami viszont a leginkább mellbevágó, hogy a nyíltan szélsőséges Kurucinfo rajongó, a nyilasok társaságát kereső és a nyilas kitörést éltető Pozsonyinak a G-portálos honlapján, a Turulbolt reklámja mellett megtalálható a Fidesz és a Fidelitasz bannerje is… (Mint tudjuk, a Fidesznek semmi köze nincs a szélsőjobboldali uszítókhoz…-a szerk.)