103. Csadó András -Hordahazafi


A képen látható 2008-ban 28 éves Csadó András Budaházy-fun, 2008. július 5-én, igazi komplexusos gyáva huligánként, kötelességének érzete, hogy a melegfelvonulás ürügyén rátámadjon saját hazájára és kivegye részét a vandalizmusban.
Csadó András egy kb. 30 fős gyáva horda tagjaként, állítólag „igaz keresztény szellemben”, a „haza védelmében” rátámadt néhány egyhelyben álló magyar rendőrre, egyiküknek könnyű sérülést okozva.
A csőcselék ez esetben azonban elnézte a házszámot, ugyanis a néhány rendőr, jogos védelmi helyzetbe kerülve szakszerűen össze-vissza verte a rájuk támadó horda elől lévő tagjait.
A gyáva Toroczkai-bérencek természetesen az ellenállásra reagálva rögtön futásnak eredtek, azonban a zsaruknak sikerült óvatosan visszatartani a bűntársaival együtt éppen menekülő Csadó Andrást, aki elfogásakor informátorunk szerint –hős forradalmárhoz méltóan – a nadrágjába vizelt.
A Budaházy parancsára saját anyját is felkoncoló Csadó András ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz a Nyomozó Ügyészség. A felfegyverkezve, csoportosan rendőrre támadó bűnöző, természetesen - magyar kuriózumként - szabadlábon csüng a szélsőjobboldali honlapokon, készülve a következő utcai összecsapásokra.
Ismeretlen hazafiak az eset óta közzétették a saját hazájára támadó huligán elérhetőségét. Megtekinthető itt.