56. Bukor Ferenc -megsemmisítős aggitátor


A képen látható 74-ben világra jött kalocsai Bukor Ferenc szintén a legnépszerűbb, így a leglátogatottabb internetes portálon, az iwiw Nemzeti Front fórumában tette közzé az alábbi közösség elleni izgatás bűncselekményét kimerítő felhívását a Partizaninfo-val kapcsolatban.

„Ez a nemzetirtó nemzetpusztító erő próbál még harapni de hamarosan ki lesz verve az utolsó foga is. Anitát már a bejegyzése miatt az 55. helyre rakták be. Eddig csak külső szemlélő voltam de most úgy érzem be kellet írni, sejtem a spicli személyét. Pusztuljon az összes szemét hazaáruló országlakó senkiházi és nem utolsósorban zsidó féreg.”

(A spicli személyét kár keresni, a Partizaninfo nevének a fórumkeresőbe való beütésekor a kulcsszót tartalmazó hozzászólásokat is kiadja a rendszer. Így jutottunk az 54-es nyomára…- a szerk.)
A fenti kijelentésen kívül az alábbi társadalomra veszélyes felhívással is lesokkolta a többnyire csőcseléket tömörítő fórumba ellátogatókat:

"Szabadságharcot vívunk. Követelménye, hogy mindenre való tekintet nélkül mindenki azonnal, vita és csüggedés nélkül, elszántan és törhetetlenül álljon harcba. Áruló, nemzetvesztő, néprontó, aki meggátolja Nemzetünk legteljesebb erőkifejtését, megbontja akarati egységét. E konkolyhintőket, cselszövőket, megalkuvásra kész szolgalelkeket, a józanság és tárgyilagosság mezében tetszelgő velőiggyávákat kérlelhetetlen kíméletlenséggel el kell távolítanunk tiszta cselekvésünk útjából. Harcunk alapelve: vagy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk! Más alapelvet nem ismerünk el se józannak, se tárgyilagosnak.\" Kitartás! "

Fenti kijelentését követően pedig az alábbi, minősítésre méltatlan videobejátszást linkelte be.
Figyelem! A video megtekintése a nyugalom megzavarására alkalmas, azonban komolyan nem veendő!
Íme:
Bukor videó

A képei között, egyébként a Btk. szerint is tiltott önkényuralmi jelképnek minősülő nyilas-keresztet is közszemlére tett, hisz Bukor –testvér úgy gondolja, rá nem vonatkoznak a magyar törvények.